Fürdőzés

Találkozó lemondva (általam) utolsó pillanat előtt fél órával... Kb. leharaptam volna a fejét az első idegesítő dolog miatt az egész napos idegölő nyomtatás után. Helyette beugrottam Adriennékhez 1 órára és sokkal jobban éreztem ott magam, mint elviselni a fura pillantásokat, hogy én csocsózni szeretnék teázás helyett. Az tuti, hogy nem nőies, de hát szoknyát sem vettem...

Nem értem egyébként, hogy majdnem mindenki kiakadt, hogy második találkozóra termálfürdőbe akartam menni... Amiből persze végül nem lett semmi, szerencsére. 

Miért járunk ilyen fürdőruhákban vadidegen emberek között és miért gondolja mindenki azt, hogy "korai lett volna úgymond megmutatnom magam" valakinek, akit - úgy gondoltam - lehet, hogy érdemes kicsit jobban megismerni. Még azt is megkaptam, hogy nem is biztos, hogy annyira fura volt a szoknyás kérés ezek után. Itt tenném hozzá, hogy biztos, hogy ő ahhoz van szokva a munkahelyén, hogy a nők szoknyában járnak, meg a nők azok nők, akiken segíteni kell stb. Vagy legalábbis ezt várja el. Az ilyen típusú ember hogyan viselné el, ha előkapom a bicskám és a csavarhúzóval szétszedem a számítógépet, mert hangos? Hát én meg nem akarok elesett lenni. Meg nem akarok megváltozni gyökeresen, kicsi változásról szó lehet, de gyökeresről semmiképpen! Egyébként lehet, hogy csak valami olyan helyre akart menni, ahol csak szoknyában engedik be a nőket, de teljesen mindegy, mert nem ez volt az egyetlen problémám...

Tehát a konklúzióm most az akar lenni, hogy nem értem az embereket, egytől egyig mindenki fennakadt a termálfürdős ötletemen: "mindenki bolond, csak én vagyok helikopter". ;)

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke (Firenze, 1984. 10. 12.)

Egyik olaszóra sodrán,

Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar,

Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:

Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépdelek. 

Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,

Nem üget, de csörtet – és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés, --

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér . . .

Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó, mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,

Ki „beslisszol” elinal,

Nem „battyog” az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,

-- Elárulja kósza nesz –

Itt kóvályog, itt ténfereg. . .

Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,

Mikor tódul, vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet. . .!

Hibák (nem az enyémek kivételesen)

Miért akarja valaki kierőszakolni, hogy tetszeni akarjak neki? Nálam rossz fába vágta a fejszéjét... Nem hiszem, hogy valaha is hagyni fogom, hogy megmondják nekem, mit-hogyan csináljak. Senkinek sem hagytam eddig sem, ezután sem fogom.

Menjek szoknyában! Második találkozóra ilyen igények! El sem hiszem, hogy van ilyen!!! Jól van, nekem is vannak elvárásaim, de hát ez olyan mintha már most meg akarna változtatni! Nem mintha nem lennék képes változni, de ezt nekem kell akarnom, nem másnak! Ráadásul megírtam neki, hogy elég bizonytalan vagyok és erre meg egyáltalán nem is reagált. Ennyire kétségbeesett? Vagy mi a csuda?

Meg egyébként sem szeretem, hogy ha az utolsó pillanatban változtatja meg valaki a programot, főleg ilyen indokkal, hogy messze van a fürdő! Messze van, ja... A kori pálya is messze van? Akkor ne is menjünk korizni, meg sehova sem! A fitnesz terem is messze van, sőt, mi van a legmesszebb? Az ELTE!

Szóval nem nagy jövője van a kapcsolatunknak, de majd lesz másik! ;) Jobb! :)

Örvény

Annyira kavarognak a fejemben a gondolatok... Felébredtem, már 8:20 körül és egy órát elmélkedtem az ágyban úgy, hogy észre sem vettem, mennyi idő telt el... Meglepődtem, mikor legközelebb az órára pillantottam.

Az emberi kapcsolatok bonyolultságán gondolkodtam. Hihetetlen, mennyire bonyolult lény az ember, mennyire bonyolult lelke van... Akarok majd írni erről egy bejegyzést, csak most várnak egy korai húsleves ebédre...

Önmagam keresése

Úgy érzem, valamikor - már elég régen - elvesztettem önmagam. Most meg kell találnom... De jó úton vagyok, úgy érzem... :) És ha egyszer megtalálom, már sosem fogom újra elveszíteni, mert tudom, mire kell vigyáznom.

Ez egyébként kicsit furcsa... Vízöntő vagyok és ez nem jellemző a vízöntőkre, akik öntörvényűek, lázadóak és nem adják fel a szabadságukat. Valami megkavart? Biztos az oroszlán aszcendensem, bár ez sem stimmel... Bár vannak egyéb hatások is, ha a részletes elemzést nézem meg, de alapvetően vízöntő maradok akkor is. Ezen kár agyalni, olyan vagyok amilyen. :)

Bevágok néhány dolgot:

A vízöntő nő:

Mindig az élvonalban halad, egyaránt fogékony az újra, az eredetire pl. a divatban, a hajviselet tekintetében stb. Jövőjét egy pillanatig sem téveszti szem elől, egész gondolkodásmódját ez a szemlélet irányítja. Bájos, kedves és jószívű, rendkívül barátságos, ám ennek ellenére független lény. Álmodozó természete különleges és sajátos légkört kölcsönöz személyiségének.
Nem szívesen ül tétlenül otthonában, szüksége van rá, hogy munkájában kiélje magát, hogy hivatásában elérjen valamit. Legtöbbször ez sikerül is neki, szívesen vállal olyan állást, amelyben közszerepet vállalhat, másokért állhat ki, tevékenysége sokak számára lehet hasznos és fontos.
Érdekes izgalmas nő, aki általában annak is látszik, ami: önálló, eszes, bátor teremtés. Nem mutatja magát védtelennek, de nem is az.
A rá jellemző bőkezűséggel osztogatott tanácsait többnyire érdemes megfogadni, mivel nagyon helytállóak. Tud szórakozni is és inkább a férfiak, semmint a nők társasága vonzza. Ennek ellenére viszonylag későn megy férjhez. Hűséges házastárs, csak ritkán lép félre. (Hehe, ez vicces :)) Olykor ingerlékeny, kötekedő és költekező, általában azonban rokonszenves, szeretetreméltó, kellemes és hűséges társ.
Ha túlságosan erős partnert választ, nem biztos, hogy házassága tartós marad, mert elképzeléseiből nemigen enged. Meglehetősen konok és nem befolyásolható. Az engedékeny, simulékony asszony nem az ő szerepköre, ezt nem is vállalja.
A szerelemben sohasem lángoló, nem veszíti el fejét, (na itt jön be az oroszlán) és nem fojtja el személyiségét. A józan ész korlátlan uralmát bizonyítja rendkívüli műveltsége is, amely nem csupán kellemessé és nagyvilágivá, de igen érdekes beszélgetőpartnerré is teszi. Tele van ötlettel, eredetiséggel, ezért mellette az élet soha nem unalmas, egyhangú. Vele a házasság nem lesz rendhagyó. Amelyik partner nem akarja visszafogni, uralma alá hajtani - nos az jó társat talál benne.
Otthonát kellemesen, bár a közízléstől eltérően rendezi be, s nagy szabadságot enged gyermekeinek is, hiszen ez felel meg leginkább nevelési elveinek.
Olyan partner illik hozzá, aki elfogadja elveit. Tiszteli eszét, talpraesettségét, függetlenség igényét. Rendkívül jó szerelmi partner, mert tele van fantáziával, s nem szégyelli kimutatni, hogy szereti és igényli a szerelmet. Jó társsal harmonikus és izgalmas lesz hosszú éveken át szexuális kapcsolata.

Tatiosz

Hát utánanéztem ki ő és miket írt és még megfogott néhány dolog, ezeket is kigyűjtöm:

„A barátság - ez a szent emberi kapocs - úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi: két szem - egy látvány; két szív - egy érzés; két hang - egy gondolat; két test - egy lélek.”

„Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, emlékezeted roppant nagy csarnokában. Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. Itt találkozhatsz önmagaddal.”

"A szeretet több, mint egy érzés, így többet kell tartalmaznia egy érzésnél: magát az embert." Ez kicsit ellentmondhat az egyik bejegyzésemnek, de a lényeg, hogy jól kell értelmezni, mert ezt is félre lehet érteni.

"Az igazi szeretet ajándék: nem kérheted, és nem is követelheted, ahogyan ő sem kér, és nem követel semmit. Van, ha életre hívod; és nincs, ha elvárod, hogy legyen. Földi eszköznek semmi hatalma felette."

Lecke 2-nek is beillik, bár nem annak indult

Miért mindig azt bántjuk meg a legjobban, akit a leginkább nem szeretnénk bántani? Most ez jár a fejemben... Olvasgattam néhány idézetet és kigyűjtöttem, amik a leginkább megfogtak, íme:

“Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.” (Kínai közmondás)

“Az igazi megbocsátás arról szól, hogy az illetőt, aki vétett ellenünk, ugyanoda, pontosan ugyanabba a státuszba fogadjuk vissza, ahonnan vétke miatt kiesett.” (Zsolo)

"Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” (Paulo Coelho: A fény harcosa)

És amit olvasva, a gyomrom kisebbre szorult össze, mint eddig akármikor (pedig elég sokszor összeszorult már):

“Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének a legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása önzés, legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.” (Tatiosz) 

Ez mennyire igaz!!! Én mostantól így élem az életem! :)

Lecke 1

Sose add fel önmagad és ne függj(!!!) más szeretetétől. (Meg egyébként se függj mástól.) Ez neked sem jó, meg akitől függesz, annak is terhes egy idő után... A szeretet hajszolása pont ellenkező érzelmeket válthat ki. 

Ez persze nem mindenkinek okoz nehézséget. Kicsit irigylem ezeket az embereket. De egy hosszú párkapcsolatban derül ez csak ki. És nem arról van szó, hogy nem szabad szeretni, nem! Hanem, hogy nem szabad önmagunkat feladni, megsemmisíteni, beolvasztani.
És itt felvetődik bennem a kérdés, hogy erős vagy gyenge jellemű ember vagyok e? Ezen még gondolkoznom kell. Lehet, hogy mindkettő?

Az élet

Hiszek abban, hogy az élet azért van, mert tanulnunk kell és hiszek A SORSban is! A SORSban! Ami mindig úgy alakítja a dolgokat, ahogyan lenniük kell és ahogyan a legtöbbet tanulhatunk belőlük. Én mostanában nagyon sokat tanulok és nem arra kell gondolni, hogy a könyveket bújom. Nem! Az életet tanulom. A változást tanulom! És önismeretet! És ez a legfontosabb. Mert mindig arra kell törekednünk, hogy jobb emberek legyünk. Nem állhatunk meg egy szinten! Mindig a jobbra kell törekedni! De ez csak fájdalom árán lehetséges, azt hiszem.

Fáj a változás, főleg ha úgy érezzük, elveszítünk valakit vagy valamit. De én hiszek abban, hogy ha A SORS úgy akarja, akkor úgy jó, ahogy történik, akkor ez fog elvezetni egy jobb dologhoz, aminek ára van. Jó dolog a reneszánsz. Teljes pusztítás, de utána egy jobb dolog születhet a romokból. De mindennek meg kell adni az esélyt, senki sem tudhatja, mi lesz, ki milyen lesz a jövőben.

Gondolom nyilvánvaló, hogy egy (óóó, a csudákat, A) szakítás miatt írok ilyeneket. Iszonyatosan fáj még mindig, de köszönöm A SORSnak a történteket. Jobb ember lettem, jobban megismertem magamat és tudom milyen hibákat nem fogok újra elkövetni, amiket ezerszer elkövettem már. Most ára volt sajnos. De nem csak én veszítettem, ez biztos. De remélem, semmit sem szeretnék jobban mint, hogy boldog legyen.

Hiszek abban, hogy mindennek van esélye, csak adni kell neki. Akárminek van és én meg is adom neki az esélyt! Mert a szeretet (nem ugyanaz, mint a szerelem) megvan... És meg is marad! Remélem... Ez nem fog megváltozni. De elengedem...

"Szemre hány"

Van olyan ember, aki minden helyzetet megfelelően tud kezelni? Minden nehéz helyzetben úgy viselkedik, ahogyan kell és sosem bánt meg senkit? Ilyen nem létezhet. 

Hány dolgot a szememre vetettek már! Hogy ilyen vagyok, meg olyan, meg ezt tettem, meg azt! 

Van amikor nem érdekel, amikor teljes bizonyossággal tudom, hogy igazságtalanul vádolnak, vagy amikor nem érdekel annak az adott embernek a véleménye, mert nekem is megvan a magam rossz véleménye róla. De amikor érdekel is, akkor is tudom (bár lehet, hogy csak mélyen), hogy értékes ember vagyok. Akkor is, ha sok hibám van! És amit nehéz helyzetek hoztak ki belőlem akármikor, tudom, hogy más sem tudta volna jobban kezelni őket! És sokat tanultam belőlük. És ez a lényeg! :)

De az hogy lehetne hiba, hogy tudok szeretni? Bár sokszor feldühítenek és akkor marcangolok, mint az oroszlán.  De az nem jelent sokat... És nem szabad felvenni! Szerintem jó barát is vagyok. És főképpen, őszinte! Szerintem ez mindennek az alapja. És nincs nyugalmam, amíg el nem mondtam, amit akartam...

És sosem adom fel, ez az, amit nem nekem találtak ki. Hogy feladjak valamit! Akár az önmagammal való harcot is! Biztosan nem! De tudom mit érek! :) Még ha küzdök is magammal!